Sokan úgy vélik, hogy a patkánnyal nincs sok baj ,vagy a gyerek örülni fog neki. De sokszor előfordul, hogy a patkánnyal mégis "sok a baj", mert igényli a figyelmünket és a társaságot vagy a gyerek mégsem örül neki és a pati csak nyűggé válik. Mit lehet ilyenkor tenni? Vagy energiát belefeccölve keresünk neki egy új gazdát, másik opcióként végighívjuk a környékünkön található rágcsamentőket, tudnak - e segíteni. De sok esetben ez nem történik meg, mert nem tudnak a lehetőségekről, mert nem akarnak energiát ölni a patkányba, mert nem ér az annyit. Mi az emberek első gondolata? Ez patkány, megél az utcán is: és a házi patkány máris odakint találja magát. Ezt soha, soha soha ne tegyük a patkányainkkal. Nem él meg az utcán, ha nem a ragadozók végeznek vele, akkor a vadpatkányok fognak. Az időjárás változásait sem tolerálja olyan jól, nem olyan ellenálló, könnyen betegek lesznek odakint vagy komoly sérülés éri őket és ez lassú halált is jelenthet. A házi patkány egy ugyanolyan szelídített állat, mint a kutya, ugyanúgy ragaszkodik és szeret. Fel sem tudom fogni, hogy képes valaki bármilyen védtelen lényt kirakni szívtelenül az utcára, kiváltképp ha zsákmányállatról van szó és tudja, hogy nagy eséllyel el fog pusztulni. (Csendben jegyzem meg, hogy mindezt úgy, hogy azaz állat ragaszkodik és szereti a gazdáját.)
Most egy történetet szeretnék elmesélni, amit nyomon követtem a Facebookon. A történet George-ról szól, a házi patkányfiúról, aki Angliában élt és egy állatszerető a kertjében fogta be.
"Hogy őszinte legyek csak néhányszor láttuk, a fiam vette
észre először egy hónappal ezelőtt, miközben a kertben játszott és említette,
hogy látott egy fehér patkányt, amit furcsálltam. Facebookon érdeklődtem, hogy
ki mit tud, a fehér patkányok előfordulnak – e a vadpatkányok között. A többség
azt mondta, hogy ritka és egyetértettek abban, hogy valószínűleg szelídített,
házi patkányról van szó, aki egykor házi kedvenc lehetett. Így hát szemmel
tartottuk. Én magam St. George napján láttam meg először (innen a George név)
ahogy egy hatalmas varjú karmai közül menekül. George a fészer alá bújt és azt hittem,
hogy elpusztult, mert 3 hétig a színét sem láttuk egészen ma reggelig, ahogyan
keresztül bicegett a kerten. Sikerült
megfognom és a fiam régi hörcsögketrecébe raktam és elvittem hozzád. Ennyi a
sztori." - írja Leah, George megtalálója, aki a
Scritches Rat and Rodent Rescue gondozásába került.
George elég rossz bőrben volt, sokkos állapotban, kiszáradtan, alultápláltan, tetvesen és nagyon koszosan érkezett. Egy kisebb ketrecbe került, egy gyors ellenőrzés után. Azt írták róla, hogy hím, ismeretlen korú és a legnyugtalanítóbb dolog vele kapcsolatban az a szag. Biztos, hogy van elfertőződött sebe csak azt nem tudják egyelőre hol, de másnap állatorvosi vizit várt rá, ott majd kiderül.
Így is történt. Az állatorvos a következő sérüléseket találta:
 |
| Egy nagy nyílt sebet a hátán. Ez volt a szag forrása. |
 |
| Egy mély nyílt sebet a jobb hátsó lábán. Ez a lába régen el is tört és rosszul forrt össze. A seb miatt szóba került az amputáció is. |
 |
| Kisebb, 7 - 8 darab elfertőződött sebet a nyakán és a hát felső részén. Még több kép George-ról itt. |
|
Továbbá sérült a farka vége, amit részlegesen amputálni kell majd a jövőben, illetve az egyik mellső mancsa is eltört.
Az orvos és Kat, a szervezet alapítója, akinél George lakott, amíg örökbe fogadható nem lesz teljesen ledöbbentek. A háti sebet valószínűleg a varjú okozta, a nyaki és felső háti sérülések pedig macskától származhatnak. Nagy fájdalmai lehettek ennek a kis állatnak, kapott antibiotikumot, fájdalomcsillapítót és sok pihenésre volt szüksége.
Az első éjszakát túlélte, habár nagyon morcos volt és a tegnap esti konzervételtől hasmenése lett. (A gyomrát nem lehetett leterhelni száraz étellel, de a konzervet is kidobta.) Aznap megint állatorvosi látogatás várt rá, ahol emelték a fájdalomcsillapító adagját (ezt nagyon óvatosan kellett megtenni, mert amilyen ramaty állapotban volt a kis szerencsétlen, könnyen leállhatott volna a veséje túladagolás miatt), illetve kapott probiotikumot a gyomrára.
George lassan gyógyulni kezdett, habár elég sűrűn látta az állatorvos. Újabb sebet fedeztek fel rajta, ezúttal az egyik füle alatt, ami olyan mély volt, hogy benyúlt a fülcsatornába. Az élősködők elleni kezelést sem lehetett még elkezdeni, mert nem volt elég jó a kondíciója hozzá, de kapott sós fürdőt, ami sok koszt lemosott róla.
A nagyobb sebei viszont rohamosan gyógyultak, eltávolították róluk a halott bőrt, ami alatt már fejlődött az egészséges, rózsaszín hús. A hasmenés is enyhült, az adományok is gyűltek az állatorvosi költségekre, röntgen időpont is volt a mellső mancs miatt, George személyisége is kezdett megmutatkozni, ami egy nagyon kedves, barátságos patkányról árulkodott és már gazdijelölt is jelentkezett rá. Minden jól alakult.
De sajnos a röntgenre már nem jutott el George. Másnap ez a hír várt ránk:
"Várni akartam ezzel a hírrel, amíg az összes végeredményt meg
nem kapjuk, de szomorúan közlöm, hogy George sosem ment el a röntgenre ma reggel.
Úgy kelt fel, hogy nem használta a jó hátsó lábát, nem evett egész éjjel, most
először. A stressz egyértelmű jeleit mutatta amikor elmentünk az állatorvosokhoz, akik mindannyian egyetértettek abban, hogy az eutanázia az egyetlen megmaradt
lehetőség. [...] Szomorú vagyok ma. Minden kétséget kizáróan tudom, hogy
semmit sem tennék másképp és azt is, hogy mindent megtettünk érte, amit csak
lehetett. Az a gyanúnk, hogy volt egy agyvérzése múlt éjjel. Úgy gondolom, hogy
néha, bármennyire is akarnak a kis drágák küzdeni, ez már túl sok nekik. George annyira jól volt ezen a héten és pár
módon igazi gyógyulást mutatott. Boldog vagyok, hogy nem odakint kellett meghalnia
a hidegben és az esőben. De szörnyen fog hiányozni. Még egy kis saját „patika
sarka” is volt a konyhában az összes gyógyszerének, ételének és kiegészítőknek,
stb."
George-on boncolást végeztek, ami egy sor korábbi és mostani sérülést fedett fel. Valószínűleg valaki egy isteneset belé rúghatott, amitől a hasi izmai sérültek (vérafutásos hasi izmok) + hiányzó ujjak, nyílt sebek, törött csontok. Összesen 177.59 fontot költöttek rá, amiből 139.05 font adományokból lett fedezve.
Mélyen megrázott engem ez az ügy. George olyan patkány volt, akihez, ha egy országban élünk, könyörögtem volna Katnek, hogy felépülése után hadd fogadjam örökbe. Egy kedves, gyönyörű, sok szeretetet igénylő és sok szeretetet adó patkány volt, aki megérdemelte volna a jobb, boldog életet. Napról - napra lestük, hogy mi hír van róla, reméltük, hogy meggyógyul és végre olyan otthonba kerülhet, amit megérdemel. Sokan velünk együtt szintén ezt tették, sokan kommenteltek, kívántak neki jobb életet.
Ki képes ilyet tenni egy állattal? Ki képes ilyet tenni egy ilyen kicsi rágcsálóval? Ki képes belé rúgni? Ki képes eltörni a hátsó lábát és hagyni, hogy rosszul forrjon össze? Számomra az is nonszensz, hogy valaki egyszerűen "megunja" a háziállatát, de az utcára tevés bármilyen állat, de főleg ilyen kis állat esetében... azt gondolta a tulajdonosa, hogy majd jól megél? Mivel szolgált rá erre a sorsa ez a kedves kis állat, miért kellett ilyen sokat szenvednie?
Ezért fontos, hogy mielőtt bármilyen méretű, fajtájú, szőrös vagy tollas, esetleg csupasz, nyálkás vagy pikkelyes állatot magunkhoz veszünk, előbb tájékozódjunk az igényeiről! Ha valamiért nem tarthatjuk őket tovább, akkor ne dobjuk ki őket az utcára! Ne tegyük ezt velük, mert ezzel halálra és sok szenvedésre ítéljük őket.
