• RSS
  • Facebook
  • Twitter
Comments

Sajnos a házi patkányok tenyésztésének eredete homályba vész. A "tömeggyártás" és a laborpatkányok bevonása a tenyésztésbe nem tett túl jót a mai díszpatkányok immunrendszerének, így sajnos nem olyan ellenállóak a betegségekkel szemben, mint vad rokonaik. Hajlamuk nemcsak a felsőléguti betegségekre terjed ki, hanem sajnos a daganatokra is.

Ahogy patkányunk betölti a 2 éves kort, szinte óramű pontossággal jelentkezhetnek a különböző daganatos megbetegedések. Észrevehető, hogy míg fiatalabb korában patkányunk elpusztíthatatlan volt, 2. életéve után sorra jöhetnek ki rajta az öregkor jelei, méghozzá rohamos gyorsasággal. Az állat lelassul, szőre megkopik, esetleg színt is válthat (a fekete jegyek bebarnulnak, felléphet továbbá őszülés is), kóros vöröskönny is jelentkezhet (minket mindig ilyentájt támadott meg) illetve tumorokat is érzékelhetünk.

Tipikus betegség nőstényeknél a méhdaganat illetve az emlődaganat.

Az emlődaganat jóindulatú daganat, nem rákos elváltozás. Fájdalommal nem jár, az állatot nem zavarja, ezért a korai stádiumban a gazdik nem is gondolkodnak a műtétben. Sajnos ez a veszélye ennek a betegségnek: mivel olyan ártatlannak látszik, nem törődünk vele, ám egyszer csak azt vesszük észre, hogy a daganat egy hét alatt a négyszeresére nőtt és zavarja patkányunkat a mindennapi életben, nem tud mosakodni, enni vagy mozogni. Ilyenkor már sürgős műtétre van szükség, hisz az állat életminősége jelentősen romlik. Ám a műtétnek is megvannak a maga veszélyei, és nem feltétlen az altatásról beszélek. Ha a pati szíve erős, általános egészségi állapota kielégítő (a tumort leszámítva) jól eszik, jó a kondíciója, akkor nem lesz gond az altatással. (Egy jó állatorvos mindig alaposan felméri a patkány egészségi állapotát és a helyzetnek megfelelően dönt.) Csakis olyan helyre vigyük műteni a patkányunkat, ahol gázzal altatnak! Az altatógáz a légzéssel kiürül a szervezetből, ez a legbiztonságosabb módszer, így az ébredéssel nem lehet gond, ha tudjuk biztosítani az állat állandó testhőmérsékletét. (Az állatok a mesterséges altatás során kihűlhetnek! Egy jó állatorvosnál a műtét után patkányunk kap egy elektromosan melegített takarót, erre ráfektetik és minket is behívnak az állat mellé, hogy legyünk vele addig, ameddig nem kezd magához térni, amikor is már fent tudja tartani a saját testhőjét.) A gondot a műtét során a daganat mérete okozza, hisz a szőrtől nem látható a teljes mérete, illetve gyakran előfordul, hogy a daganat befelé növekszik és sokkal nagyobb, mint elsőre gondoltuk volna. Egy 2+ éves patkány esetében egy gesztenye méretű daganat eltávolítása nagyon megerőltető. A seb nagy lesz, lassabban gyógyul, az állat nehezen viseli a lábadozással járó megpróbáltatásokat, éppen ezért az emlődaganatokat a lehető legkorábban el kel távolítani. Ám sajnos ez sem végleges megoldás, ha egyszer kijött ez a betegség, akkor nagyon hamar kiújul a daganat, illetve egyszerre több helyen kezdhetnek el nőni daganatok. Az emlődaganattól véglegesen csakis úgy lehet megszabadulni, hogyha eltávolítják az emlőtelepeket, ám ezt nem célszerű vállalni egy ilyen kis állatnál, aki már ennyi évet megélt, hisz a seb hatalmas lenne, a műtét hosszadalmas, ami még a fiatal állatnak is megerőltető lenne. Nagyon ritka esetekben az emlődaganatnak is kialakulhatnak szövődményei.

A méhdaganat már keményebb dió. Tünete a vaginális vérzés, hogyha a vér gennyes váladékot is tartalmaz, akkor méhgyulladásról beszélünk. Méhgyulladás esetén először antibiotikum kúrát alkalmaznak, de nem minden esetben szokott használni. Egyik betegség sem szerencsés, a megoldás az állat ivartalanítása. Ez a műtét is megerőltető lesz kispatkányunk számára, de muszáj elvégezni, ha az állat kondíciója engedi. A méhdaganat/gyulladás és emlődaganat a hím patkányokat nem veszélyezteti.

A rákos daganatok is megtámadhatják patkányainkat. Sajnos ez egy igen agresszív betegség, ezt is műtéttel szokták orvosolni, de az áttétek miatt nagyon hamar kiújulhat ráadásul már fájdalmat is okozhat az állatnak és ebben az esetben sajnos nem marad más választásunk, mint az eutanázia. A rák mind a hím, mind a nőstény patkányokat veszélyezteti.

A daganatokra való hajlam addig nem fog kiveszni a díszpatkányokból, míg Magyarországon nem rendeződik a patkánytenyésztés helyzete. Átfogó és rendkívül körültekintő tenyésztéssel talán orvosolható lenne a probléma, de amíg a hátsó sufniban a szomszéd Ödönke tenyésztőnek kiáltja ki magát és sorra hozza le a belterjes almokat a nőstényétől a kölyköket meg eladja és megveszik őket, mert olcsó, addig a daganatos megbetegedések száma nemhogy 2 éves kor után, hanem 1 - 1,5 éves korban kialakulhat. Ugyanez áll a kereskedésekre is. Ezt a korai halált úgy kerülhetjük el, hogy csakis megbízható tenyésztőtől veszünk állatokat, nem állatkereskedésből és nem a szomszédból, de persze ez nem garancia arra, hogy a 2. év után nem jönnek elő ezek a betegségek.

Categories:

Leave a Reply